Benzár Allround Bolo
Könnyű, kecses, gerinces és gyors! A Benzár Allround széria bolognai botjainak ezek a legfőbb tulajdonságai, mely a legjobb minőséget képviseli a 2019-ben megjelentetett bolo horgászbotjaink közül.
Nagy tisztaságú, IM10-es Carbon anyagból készült, mely a fárasztás során szinte elnyeli a halak kirohanásait. A feszes anyagának köszönhetően, rendkívül pontos dobásokat tesz lehetővé, ez versenykörülmények között kifejezetten fontos, de hétköznapi pecákon is eredményesebbé teheti a horgásznapot. A pontos etetésre került dobásokkal időt takaríthatunk meg, amit a horgászat alatt, a halak fogott darabszámával lehet majd mérni.
A blank vékony kivitelű, hogy még a nagyobb szélnek is ellenálljanak.
A nyéltagok átmérői a következőek:
5m-es: 19 mm
6m-es: 23 mm
7m-es: 24,7 mm
Súlyelosztásuk is kedvező, hosszabb időtávon kézben tartott bottal sem fáradunk el.
A botok spicctagjain 2 db csúszógyűrű helyezkedik el, a második tagon pedig 1. A gyűrűk a bot anyagával megegyező Carbon anyagra vannak kötve, így nem szorulnak rá túlságosan a tagra és nem befolyásolják annak hajlásívét. Igényes gyűrűzés, minőségi SIC betétek teszik még értékesebbé ezt a horgászbotot.
Benzár Zsolt versenhorgász rengeteget horgászik ilyen típusú horgászbotokkal, Ő igazán tudja milyen egy jó bolognai. A békazáras orsótartó kikönnyített és tökéletesen tart.
Ajánlott előke vastagság 0,10 mm-0,14 mm. Orsótartó távolsága a nyél végétől 45 cm.
Aki már próbálta a bolognaizást vagy aki még nem, Ő is bátran próbálja ki a Benzár Allround bolót, mert a minőségében és a kezelhetőségében sem fog csalódni!
Benzár No Limit BOLO
A Benzár márka kínálatán belül már hosszú ideje elérhetők spicc, illetve bolognai botok. Ezek elsősorban a folyóvízi, keszeges, márnás horgászatokhoz nyújtottak remek alternatívát. Most azonban a szortiment kibővült egy olyan botcsaláddal, ami nem ismer határokat! Ez a No Limit bolognai bot széria.
Elképesztő erő és teherbírás jellemzi a No Limit bolognai botokat! Soha nem látott mértékben lehet őket terhelni, melyért a 36 tonnás Toray karbon alapanyag a felelős. A botok dobósúlya 50-120 gramm, melynek köszönhetően a legnehezebb úszók is használhatók a legerősebb sodrású folyóvizeken.
A No Limit bolognai botok legfőbb különlegessége, hogy ezek nemcsak a folyóvízi úsztatáshoz kínálnak remek alternatívát, hanem vertiális feederezéshez is lehet őket használni? De mi is ez pontosan? Számtalan olyan Duna-szakaszt ismerünk például, ahol annyira erős a sodárs, hogy klasszikus fenekező technikával nem lehet érvényesülni. Na itt jön képbe a vertikális feederzés! A No Limit bolognai botokat használva, köszönhetően azok hosszának, gyakorlatilag fentől elég csak belógatnunk a bottal a végszereléket az áramló vízbe és máris meg tudjuk horgászni hajszálpontosan a medertőrést. Mindezt ráadásul úgy, hogy kevés zsinór van a vízben, így a sodrás kevésbé tolja szerelékünket, illetve el tudjuk kerülni azt is, hogy sérülékeny zsinórunk nekidörzsölődjön a törés szélének.
Épp e jellemzője miatt a No Limit Bolo botok spicce meg van festve - pontosan ugyanúgy, mint a klasszikus feeder botok spiccei is.
Egy igazi kuriózum, amit érdemes mindenkinek kézbe vennie!
Benzár River Bolo
A rezgőspicces újdonságok mellett, Benzár Zsolt sokéves tapasztalatát és a trendek követelményeként létrejött elvárásokat összehozva született meg a legújabb River Bolo széria, a folyóvízi úsztatás szerelmeseinek minden elvárását teljesítve, sőt a botok kézbevétele után felülmúlva azokat.
A kimagasló minőségű IM12-es karbonnak köszönhetően rendkívül könnyű, mégis gyorsan felkeményedő blankot kapott, nevéből adódóan is, a legkeményebb folyóvízi körülményekre lett létrehozva.
Súlya a legjobb optimum szerint lett beállítva, hogy akár egésznapos horgászat mellett is kényelmesen, komfortosan használható legyen.
Prémium hússzútalpas Sic gyűrűsora természetesen ezen a modellen is 3 darab csúszó kialakítású gyűrűvel egészült ki, mely gondoskodik a tökéletes parabolikus akciója mellett, a bothoz való zsinórtapadás és súrlódás csökkentéséről, a dobások hosszának növelése mellett.
Kikönnyített, teljesen masszív fém kivitelezésű békazáras orsótartója stabil tartást garantál a használt orsókhoz.
Minőségben és kezelhetőségben a River változat jelenleg a legjobb bolognai bot a Benzár szortimentben, a technika kedvelőinek csalódásmentes választást szolgáltatva.

Arno Black Bolognese bot
Az Arno márka kedvező ár-érték arányú termékeket sorakoztat fel kínálatában. Ennek a sorozatnak a része ez a folyóvízi úszózásra, keszegezésre tökéletesen alkalmas, kellőképp erős bolognai bot is.
A letisztult külsejű bottest anyaga egy karbon keverék, így egy tökéletesen erős úszós, mégis rugalmas pálca jött létre.
Egy kis méretű orsóval kombinálva, gyakorlatilag olyan, mint egy spiccbot, csak ezzel a nagyobb pontyokat (3-5 kg) is megfoghatjuk, mivel tudunk engedni zsinórt, ha éppen szükséges.
Stabil tartást garantáló békazáras orsótartója és a spiccen elhelyezett csúszógyűrű garantálja a módszerhez való tökéletes használati faktorokat.
Tapasztalattól függetlenül ajánlott széria, jó ár-érték aránnyal rendelkezik és gyermekek részére is tökéletes variáns, hiszen anyagának köszönhetően jól tolerálja a kezdők okozta esetleges sérüléseket is.
Benzár Adventure Bolo
A megfizethető árú, de magas minőségű bolognai botot kereső horgásztársak számára lehet ideális választás a Benzár széria legújabb eleme, az Adventure Bolo.
Ez a botcsalád 3 különböző hosszban, 4, 5, illetve 6 méteres kivitelben áll rendelkezésre. Az Adventure botok nagyon univerzálisak, hiszen a tavi, könnyed, úszós horgászattól kezdve a kisebb-nagyobb folyókon történő úsztatásig szinte bármilyen esetben jó hasznukat lehet venni, Könnyű, kezes pálcák ezek, melyekkel élmény a finom horgászat!
Az Adventure bolognai botok dobósúlya 10-25 gramm, így ha termetesebb hal akad horogra, akkor sem kell megijedni! Adott esetben vastagabb főzsinórral és nagyobb horoggal is lehet használni ezt az erős, de az IM10-es karbon alapanyagnak hála légiesen könnyű botot a tetszőleges hosszban.
A bot békazáras orsótartóval, illetve a szükséges ponton csúszógyűrűvel van szerelve a jobb terheléselosztás, a szebb akció érdekében. Igényes megjelenéssel, modern, tetszetős külsővel és meglepően kedvező árral hívja fel toávbbá magára figyelmet a botcsalád.
Benzár Adventure Bolo
A megfizethető árú, de magas minőségű bolognai botot kereső horgásztársak számára lehet ideális választás a Benzár széria legújabb eleme, az Adventure Bolo.
Ez a botcsalád 3 különböző hosszban, 4, 5, illetve 6 méteres kivitelben áll rendelkezésre. Az Adventure botok nagyon univerzálisak, hiszen a tavi, könnyed, úszós horgászattól kezdve a kisebb-nagyobb folyókon történő úsztatásig szinte bármilyen esetben jó hasznukat lehet venni, Könnyű, kezes pálcák ezek, melyekkel élmény a finom horgászat!
Az Adventure bolognai botok dobósúlya 10-25 gramm, így ha termetesebb hal akad horogra, akkor sem kell megijedni! Adott esetben vastagabb főzsinórral és nagyobb horoggal is lehet használni ezt az erős, de az IM10-es karbon alapanyagnak hála légiesen könnyű botot a tetszőleges hosszban.
A bot békazáras orsótartóval, illetve a szükséges ponton csúszógyűrűvel van szerelve a jobb terheléselosztás, a szebb akció érdekében. Igényes megjelenéssel, modern, tetszetős külsővel és meglepően kedvező árral hívja fel toávbbá magára figyelmet a botcsalád.
Benzár No Limit BOLO
A Benzár márka kínálatán belül már hosszú ideje elérhetők spicc, illetve bolognai botok. Ezek elsősorban a folyóvízi, keszeges, márnás horgászatokhoz nyújtottak remek alternatívát. Most azonban a szortiment kibővült egy olyan botcsaláddal, ami nem ismer határokat! Ez a No Limit bolognai bot széria.
Elképesztő erő és teherbírás jellemzi a No Limit bolognai botokat! Soha nem látott mértékben lehet őket terhelni, melyért a 36 tonnás Toray karbon alapanyag a felelős. A botok dobósúlya 50-120 gramm, melynek köszönhetően a legnehezebb úszók is használhatók a legerősebb sodrású folyóvizeken.
A No Limit bolognai botok legfőbb különlegessége, hogy ezek nemcsak a folyóvízi úsztatáshoz kínálnak remek alternatívát, hanem vertiális feederezéshez is lehet őket használni? De mi is ez pontosan? Számtalan olyan Duna-szakaszt ismerünk például, ahol annyira erős a sodárs, hogy klasszikus fenekező technikával nem lehet érvényesülni. Na itt jön képbe a vertikális feederzés! A No Limit bolognai botokat használva, köszönhetően azok hosszának, gyakorlatilag fentől elég csak belógatnunk a bottal a végszereléket az áramló vízbe és máris meg tudjuk horgászni hajszálpontosan a medertőrést. Mindezt ráadásul úgy, hogy kevés zsinór van a vízben, így a sodrás kevésbé tolja szerelékünket, illetve el tudjuk kerülni azt is, hogy sérülékeny zsinórunk nekidörzsölődjön a törés szélének.
Épp e jellemzője miatt a No Limit Bolo botok spicce meg van festve - pontosan ugyanúgy, mint a klasszikus feeder botok spiccei is.
Egy igazi kuriózum, amit érdemes mindenkinek kézbe vennie!
Benzár No Limit BOLO
A Benzár márka kínálatán belül már hosszú ideje elérhetők spicc, illetve bolognai botok. Ezek elsősorban a folyóvízi, keszeges, márnás horgászatokhoz nyújtottak remek alternatívát. Most azonban a szortiment kibővült egy olyan botcsaláddal, ami nem ismer határokat! Ez a No Limit bolognai bot széria.
Elképesztő erő és teherbírás jellemzi a No Limit bolognai botokat! Soha nem látott mértékben lehet őket terhelni, melyért a 36 tonnás Toray karbon alapanyag a felelős. A botok dobósúlya 50-120 gramm, melynek köszönhetően a legnehezebb úszók is használhatók a legerősebb sodrású folyóvizeken.
A No Limit bolognai botok legfőbb különlegessége, hogy ezek nemcsak a folyóvízi úsztatáshoz kínálnak remek alternatívát, hanem vertiális feederezéshez is lehet őket használni? De mi is ez pontosan? Számtalan olyan Duna-szakaszt ismerünk például, ahol annyira erős a sodárs, hogy klasszikus fenekező technikával nem lehet érvényesülni. Na itt jön képbe a vertikális feederzés! A No Limit bolognai botokat használva, köszönhetően azok hosszának, gyakorlatilag fentől elég csak belógatnunk a bottal a végszereléket az áramló vízbe és máris meg tudjuk horgászni hajszálpontosan a medertőrést. Mindezt ráadásul úgy, hogy kevés zsinór van a vízben, így a sodrás kevésbé tolja szerelékünket, illetve el tudjuk kerülni azt is, hogy sérülékeny zsinórunk nekidörzsölődjön a törés szélének.
Épp e jellemzője miatt a No Limit Bolo botok spicce meg van festve - pontosan ugyanúgy, mint a klasszikus feeder botok spiccei is.
Egy igazi kuriózum, amit érdemes mindenkinek kézbe vennie!
Benzár Universal Bolo bot
A bolognai botos úsztatás az egyik, ha nem a legizgalmasabb horgászmódszer, amely nagyon aktív, folyamatos koncentrációt és kontrollt igényel. Ez a technika Benzár Zsolt egyik nagy kedvence, melyhez immár több éve fejleszt csalikat, etetőanyagokat, kiegészítőket és horgászbotokat is.
Az Universal Bolo, ahogyan a nevéből is következik, egy igazi mindenes pálca, mellyel akár a termetes, vadvízi márnák, pontyok és paducok is szákba terelhetők! Vékony, de gerinces blankja lehetővé teszi a nagyon erős sodrású folyók kifejezetten nagyméretű úszóval történő meghorgászását is.
A botok precízen elhelyezett, könnyű, SIC betétes gyűrűi nagyon szép, hibátlan akciót kölcsönöznek a botnak terhelés alatt. Érdekesség, hogy az Universal Bolo-k minden tagján van csúszógyűrű, ami még esztétikusabbá teszi a botok terhelés alatt mutatott görbéjét.
Az Universal Bolo-k orsótartója masszív, békazáras megoldással készült, melyben a megfelelő méretű orsók gond nélkül elférnek és nagyon stabilan tudnak elhelyezkedni.
Jelenleg 5, illetve 6 méteres kivitelben elérhető a bot, azonban hamarosan, néhány hónapon belül érkezik majd a 7 méteres is, mellyel már a Dunán is eredményesen úsztathatunk.

Carp Expert Evolution Power Bolo
A Carp Expert Evolution Power Bolo egy magasabb minőségi szintet tár elénk!
IM10-es anyagának köszönhetően egyszerre könnyű, feszes, gyors a bot és mégis nagyon erős!
Dobósúlya 5-35! Tehát egyaránt használhatjuk folyóvízen vagy állóvízen, illetve kisebb és nagyobb úszókkal! Terhelés alatt megmutatkozik a bot igazi karaktere és pillanatok alatt felőrli a halak erejét úgy, hogy közben végig mi irányítjuk a fárasztást.
Ha a nyéltagra tekintünk extrém dizájnja azonnal megfog! A fekete lakkozott carbon bottesten modern hálóban keverednek a vörös minták az ezüst és fehér feliratokkal!
A békazáras orsótartó is egy igazán esztétikus ezüst cérnával lett felerősítve!
Az orsótartó aljának a bot végétől mért távolsága 41 cm, így tökéletesen illik egy átlagos magasságú horgász alkarjához. Nem lóg túl rajta túlságosan, hogy akadályozná a használatot és nem is túl rövid, hogy kényelmetlen legyen kezelni. Vékony kivitele számokban mérve a következő: 18-20-22 mm a 4-5-6 méteres változatok legvastagabb átmérője!
Fentebb haladva a boton láthatjuk, hogy igazán strapabíró gyűrűsorral látták el, ami egyben könnyű és a szemnek is kellemes. SIC betétjei egészen biztosan nem fogják felsérteni még a legvékonyabb monofil zsinórokat sem!
Ajánlott zsinórvastagság a horgászbothoz:
Főzsinór: 0,14 – 0,22 mm
Előke: 0,12 – 0,20 mm
Ezek az átmérők biztosítják, hogy a bot tulajdonságait, karakterét a legjobban ki tudjuk használni, de nem azt jelenti, hogy így lehetetlen a horgászbotot eltörni! A megfelelő zsinórválasztás nem mentesít minket a körültekintő és szakszerű használattól! Tehát létfontosságú a legalább 3 méter nyélhosszú merítőszák használata, a botot nem tartjuk olyan szögben, hogy annak spicce túlságosan visszahajoljon. Ha úgy ítéljük meg, hogy a horgon lévő halat ki szeretnénk „röptetni”, akkor nem húzzuk magunkhoz közel és emeljük ki, hanem még bent hozzuk a felszínre és amikor megnyugodott, akkor egy határozott emeléssel vegyük magunkhoz. Így a terhelés nagy részét akkor kapja a bot, amikor még nagy szöget zár be a spicc magával a bottal!
A spicctagon egy csúszógyűrű kapott helyet, ami az egyenletes terhelés elosztást szolgálja.
Ezt a horgászbotot már haladó horgászok részére is ajánljuk, akik ki tudják használni kedvező tulajdonságait és precízen összeállított végszerelékükkel partra tudják segíteni a legóvatosabb folyóvízi halakat is!

Carp Expert Scobar Bolo bot
Az Energofish 2024-ben megújult bolognai botos szériáinak legfinomabb és legkisebb dobósúlyú tagja a Carp Expert Scobar Bolo!
Dobósúlya a 3-12 g!!!
A legfinomabb csalivezetéseket és óvatos bevágásokat teszi lehetővé!
Vizuálisan szemügyre véve megállapítható, hogy egy határozott karaktere van a botnak! Az elegáns bordó alapszínre ezüsttel, fehérrel és feketével kerültek fel a minták és a feliratok! Az orsótartó rögzítése fekete cérnával történt meg, amit egy ezüst csík díszít!
Az orsótartó aljának a bot végétől mért távolsága 41 cm, így tökéletesen illik egy átlagos magasságú horgász alkarjához. Nem lóg túl rajta túlságosan, hogy akadályozná a használatot és nem is túl rövid, hogy kényelmetlen legyen kezelni. Vékony kivitele számokban mérve a következő: 17-20-22 mm a 4-5-6 méteres változatok legvastagabb átmérője!
Ezzel extrém módon kiemelkedik az Energofish, de még bármelyik másik gyártó bolognai horgászbotjai közül is!
IM8 anyaga lehetővé tette, hogy vékony átmérő mellet egy fantasztikus botot tudjunk létrehozni!
Fentebb haladva a boton láthatjuk, hogy igazán strapabíró gyűrűsorral látták el, ami speciális kialakításának köszönhetően megakadályozza zsinór rácsavarodását! Egyben könnyű és a szemnek is kellemes. SIC betétjei egészen biztosan nem fogják felsérteni még a legvékonyabb monofil zsinórokat sem!

Főzsinór: 0,12 – 0,16 mm
Előke: 0,10 – 0,14 mm

Tavaszi csatorna horgászatra, finom dévérezésre egy tavon, vagy éppen érzékeny folyóvízi úsztatásra egyaránt ajánljuk ezt a minden szempontból kiemelkedő Carp Expert Scobar Bolo-t!