TEAM FEEDER Method King M-es méretű szögletes merítőfej. A háló anyaga egyedi szilikonos műanyag borítást kapott, ami maximálisan halbaráttá teszi. Ez a jelenleg elérhető legjobb minőségű bevonattal rendelkező hálóanyag, amely az ún. gumis merítőfejek csúcsát képviseli! Ez a puha, rugalmas felület garantáltan nem dörzsöli le a hal testét védő vékony nyálkaréteget, így megóvhatjuk kedvenceink egészségét. A másik óriási előnye, hogy ebbe sokkal nehezebben tud beleakadni a horog, a csalitüske, a hajszálelőke, vagy a végszerelék más egyéb elemei, ezáltal a vergődő hal nem tud kárt tenni benne! Keretének anyaga könnyű, ám igen masszív alumínium. Az ezalatt végigfutó dörzsálló fekete védőszövet az esztétikus megjelenésen kívül két fontos szempontért felel. Egyrészt megakadályozhatja a horog perembe történő beakadását, másrészt pedig a mertőfej kezelhetőségét is segíti, mivel a szövet alá lebegő szivacsot tettünk. Igen, ez a merőfej magától lebeg, ezáltal sokkal könnyebben, gyorsabban kezelhető a vízben! A tudatos, tervezés eredményeképpen sikerült megoldást találnunk egy másik gyakori problémára is, ami a fejek „Y” adapterét érinti. A horgászok jellemzően ennél a résznél markolják meg a fejet, miután megszákolták a halat, s immár súllyal terhelve kell a merítőt mozdítaniuk. Ha nem megfelelően tartják (kezdőknél gyakori hiba), előfordulhat, hogy a szár deformálódik, vagy rosszabb esetben eltörik. A Method King fejeknél egy extra masszív plusz fogófület rögzítettünk az „Y” szár fölé, amibe bátran bele lehet kapaszkodni, garantáltan bírni fogja a terhelést! Mivel ez a háló nem tud vizet magába szívni, a horgászat végeztével pillanatok alatt megszárad, így sokkal kevésbé büdösödik, mint a hagyományos szövetanyagok. A By Döme TEAM FEEDER Method King szögletes merítőfej három változatban, M, L és XL-es méretben készül. Tökéletes választás a mindennapok hobbihorgászataihoz és versenyzéshez egyaránt, amikor a célhalak nagytestű pontyok, amurok!
TEAM FEEDER Method King L-es méretű szögletes merítőfej. A háló anyaga egyedi szilikonos műanyag borítást kapott, ami maximálisan halbaráttá teszi. Ez a jelenleg elérhető legjobb minőségű bevonattal rendelkező hálóanyag, amely az ún. gumis merítőfejek csúcsát képviseli! Ez a puha, rugalmas felület garantáltan nem dörzsöli le a hal testét védő vékony nyálkaréteget, így megóvhatjuk kedvenceink egészségét. A másik óriási előnye, hogy ebbe sokkal nehezebben tud beleakadni a horog, a csalitüske, a hajszálelőke, vagy a végszerelék más egyéb elemei, ezáltal a vergődő hal nem tud kárt tenni benne! Keretének anyaga könnyű, ám igen masszív alumínium. Az ezalatt végigfutó dörzsálló fekete védőszövet az esztétikus megjelenésen kívül két fontos szempontért felel. Egyrészt megakadályozhatja a horog perembe történő beakadását, másrészt pedig a mertőfej kezelhetőségét is segíti, mivel a szövet alá lebegő szivacsot tettünk. Igen, ez a merőfej magától lebeg, ezáltal sokkal könnyebben, gyorsabban kezelhető a vízben! A tudatos, tervezés eredményeképpen sikerült megoldást találnunk egy másik gyakori problémára is, ami a fejek „Y” adapterét érinti. A horgászok jellemzően ennél a résznél markolják meg a fejet, miután megszákolták a halat, s immár súllyal terhelve kell a merítőt mozdítaniuk. Ha nem megfelelően tartják (kezdőknél gyakori hiba), előfordulhat, hogy a szár deformálódik, vagy rosszabb esetben eltörik. A Method King fejeknél egy extra masszív plusz fogófület rögzítettünk az „Y” szár fölé, amibe bátran bele lehet kapaszkodni, garantáltan bírni fogja a terhelést! Mivel ez a háló nem tud vizet magába szívni, a horgászat végeztével pillanatok alatt megszárad, így sokkal kevésbé büdösödik, mint a hagyományos szövetanyagok. A By Döme TEAM FEEDER Method King szögletes merítőfej három változatban, M, L és XL-es méretben készül. Tökéletes választás a mindennapok hobbihorgászataihoz és versenyzéshez egyaránt, amikor a célhalak nagytestű pontyok, amurok!
TEAM FEEDER Method King XL-es méretű szögletes merítőfej. A háló anyaga egyedi szilikonos műanyag borítást kapott, ami maximálisan halbaráttá teszi. Ez a jelenleg elérhető legjobb minőségű bevonattal rendelkező hálóanyag, amely az ún. gumis merítőfejek csúcsát képviseli! Ez a puha, rugalmas felület garantáltan nem dörzsöli le a hal testét védő vékony nyálkaréteget, így megóvhatjuk kedvenceink egészségét. A másik óriási előnye, hogy ebbe sokkal nehezebben tud beleakadni a horog, a csalitüske, a hajszálelőke, vagy a végszerelék más egyéb elemei, ezáltal a vergődő hal nem tud kárt tenni benne! Keretének anyaga könnyű, ám igen masszív alumínium. Az ezalatt végigfutó dörzsálló fekete védőszövet az esztétikus megjelenésen kívül két fontos szempontért felel. Egyrészt megakadályozhatja a horog perembe történő beakadását, másrészt pedig a mertőfej kezelhetőségét is segíti, mivel a szövet alá lebegő szivacsot tettünk. Igen, ez a merőfej magától lebeg, ezáltal sokkal könnyebben, gyorsabban kezelhető a vízben! A tudatos, tervezés eredményeképpen sikerült megoldást találnunk egy másik gyakori problémára is, ami a fejek „Y” adapterét érinti. A horgászok jellemzően ennél a résznél markolják meg a fejet, miután megszákolták a halat, s immár súllyal terhelve kell a merítőt mozdítaniuk. Ha nem megfelelően tartják (kezdőknél gyakori hiba), előfordulhat, hogy a szár deformálódik, vagy rosszabb esetben eltörik. A Method King fejeknél egy extra masszív plusz fogófület rögzítettünk az „Y” szár fölé, amibe bátran bele lehet kapaszkodni, garantáltan bírni fogja a terhelést! Mivel ez a háló nem tud vizet magába szívni, a horgászat végeztével pillanatok alatt megszárad, így sokkal kevésbé büdösödik, mint a hagyományos szövetanyagok. A By Döme TEAM FEEDER Method King szögletes merítőfej három változatban, M, L és XL-es méretben készül. Tökéletes választás a mindennapok hobbihorgászataihoz és versenyzéshez egyaránt, amikor a célhalak nagytestű pontyok, amurok!
TEAM FEEDER Method King L-es méretű ovális merítőfej. A háló anyaga egyedi szilikonos műanyag borítást kapott, ami maximálisan halbaráttá teszi. Ez a jelenleg elérhető legjobb minőségű bevonattal rendelkező hálóanyag, amely az ún. gumis merítőfejek csúcsát képviseli! Ez a puha, rugalmas felület garantáltan nem dörzsöli le a hal testét védő vékony nyálkaréteget, így megóvhatjuk kedvenceink egészségét. A másik óriási előnye, hogy ebbe sokkal nehezebben tud beleakadni a horog, a csalitüske, a ha...
Merev keretes nagypontyos merítő fej. Sűrű szövésű háló, erősített keretszövettel. Így kellően erős, strapabíró, ugyanakkor gondoskodik a halak védelméről finom anyagával. Az alumínium vázat megerősített Y-fejhez rögzítettük, amely rendkívüli erőhatásoknak is ellenáll.
Carp Expert Pro Carbon merítőháló fej A versenyhorgászatból átvett dolgok képezik a hétköznapi horgászat csúcsát! A hagyományos, ám jó minőségű merítőfejek is anyaguknál fogva elég nehezek és nagyobb erőhatások miatt eldeformálódhatnak. Ezek a problémák nem állnak fent, ha az alapanyag Carbon! Igen, a horgászbot gyártásban használt Carbon, mégpedig a legjobb minőségben!Tömege mindössze 170 gramm, illetve a nagyobb fejé is csak 190 gramm.
A fejek méretei: 71027-351: A keret 50x40 cm-es, a háló mélysége 30 cm, 71027-361: A keret 60x50 cm-es, a háló mélysége 40 cm, A könnyed súly miatt, a horgon lévő halat villámgyorsan meg tudjuk vele meríteni, ami versenyen elengedhetetlen tényező, és hétköznapi pecán sem elhanyagolható. A háló damilos anyagú, így minimális vizet fog csak, lyukbősége 7 mm. A fej végén szabvány menet található, így minden merítőnyéllel kompatibilis.
Carp Expert Pro Carbon merítőháló fej A versenyhorgászatból átvett dolgok képezik a hétköznapi horgászat csúcsát! A hagyományos, ám jó minőségű merítőfejek is anyaguknál fogva elég nehezek és nagyobb erőhatások miatt eldeformálódhatnak. Ezek a problémák nem állnak fent, ha az alapanyag Carbon! Igen, a horgászbot gyártásban használt Carbon, mégpedig a legjobb minőségben!Tömege mindössze 170 gramm, illetve a nagyobb fejé is csak 190 gramm.
A fejek méretei: 71027-351: A keret 50x40 cm-es, a háló mélysége 30 cm, 71027-361: A keret 60x50 cm-es, a háló mélysége 40 cm, A könnyed súly miatt, a horgon lévő halat villámgyorsan meg tudjuk vele meríteni, ami versenyen elengedhetetlen tényező, és hétköznapi pecán sem elhanyagolható. A háló damilos anyagú, így minimális vizet fog csak, lyukbősége 7 mm. A fej végén szabvány menet található, így minden merítőnyéllel kompatibilis.
A Delphin ATM Floaty RN HALF lebegő merítőfej melynek legnagyobb előnye a szállítási mérete. A jó átdolgozott összecsukható rendszernek köszönhetően a fej kettéhajtható, amely jelentősen csökkenti a szállítási méretét, így elfér akár a botzsákban is. A minőségi fekete háló melynek szemeinek mérete 8x8 mm, könnyű de nagyon erős ezüst színű alumínium vázba van ültetve. A háló ráadásul gumi bevonatának köszönhetően nem tartja meg a nem kívánt szagokat, és gyorsabban kiszárad. A fej ideális a kön...
A NYLO egy lebegő merítőfej az ATOMA Floaty sorozatból. Egyediségét ennek a hibátlanul kidolgozott merítőfejnek a hálója jelenti, mely nejlon és egy könnyű fekete alumínium rámába van beültetve. A maximális szilárdság és tartósság a felhasznált anyagok fő tulajdonságai. Ezen felül a nejlon sokkal kisebb ellenállást hoz létre merítéskor mint a hagyományos hálók. A merítővel való manipulálás horgászatkor sokkal egyszerűbb és kényelmesebb. A nejlon háló nem szívja magába és nem hordozza a nem kí...
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.